No igen, itt kezdődnek a bajok. A tanulás.
Minden korban kérdés volt, hogy hogyan tanuljunk, milyen módszerekkel, kinek mi áll jól, kinek mi fekszik tanulás címén.

Először, fel kell mérni, vagy tudni kell, hogy a jelenlegi tudása – amivel rendelkeznie kellene - mennyire stabil a gyermekünknek. Ez nem feltétlen derül ki azonnal, erre egy középiskolai tanárnak is hetek kellenek, hogy lássa, még úgy is, hogy íratott bemeneti mérést. Nekem például viszonylag hosszabb idő kell erre. (nem vagyunk egyformák ? )

Azt nagyon hamar felméri a tanára, hogy mennyire tud figyelni, hajlandó-e dolgozni az órán, vagy épp veszi-e az adást, vagy csak kinéz a buksijából egész nap és képtelen koncentrálni. Nagyon változatos képességekkel, hajlandósággal, figyelemmel érkeznek hozzánk. Ez egy új osztályban, új közösségben teljesen új felállás, amihez a tanár – jó esetben – igyekszik alkalmazkodni. Sajnos sok esetben kicsit lejjebb adva a szintet, hogy mindenkivel tudjon haladni, de azért az ügyesebbekkel igyekszik pluszban is foglalkozni.

Menjünk el a tanító tanárhoz, beszéljünk vele, elég sok mindent el tud majd mondani gyermekünkről. Az is lehet, hogy látszólag keveset, vagy csak inkább általánosságokban ismeri, de mégis jobb előbb, mint később. Az általa elmondottak sokban segítenek hogy megértsük gyermekünk teljesítményének okát. Fontos a kapcsolattartás.

Kell a matek tanár segítsége magán órán?

Ó igen. A mai rohanó, stresszel terhelt világunkban feltétlenül kell.
Van akinek azért, hogy leküzdje a lemaradását, megtanulja, hogy kell a matekot tanulni, van akinek azért, hogy a szintet megtarthassa, és van, aki többre akar jutni - vagy a szülei szeretnék, tudják, hogy többre hivatott. Mindenesetre, általában jobb, ha kap segítséget a gyermekünk. Ez a mai – számunkra cseppet kifordult - világban szinte egy kötelezően megfutni való kör.

Természetesen van az olyan csoda diákunk, aki élvezi a matematikát, megfelelően motivált és folyamatosan meg is tanulja a leckét. Neki általában véve nincs szüksége segítségre. ÁLTALÁBAN véve. Ugyanis Ő lesz az akinek már a tehetséggondozás miatt lesz igénye a segítségre. És Neki nagyon nem mindegy, hogy ki gondozza a csodálatos tudását. Mosolyogva írom, hogy itt a középiskolában az ilyen diákok túlnövik tanáraikat. Nagyon hamar elérik a legfelső szintet, ahol már külön osztályba kellene járniuk. Itt ők már elszabadulnak és élvezettel kóstolgatják a matematika minden területét, hiba nélkül, örömmel.

A mai iskolai környezet nagyon változatos a tanulás tekintetében. Eleve nem az ideális osztálylétszámokkal dolgozunk, eleve tele van a tanterem hiperaktív, érdektelen, alul motivált társakkal, így nehéz egyenletes teljesítménnyel oktatni diákjainkat. Mégis minden tanár, oktató, igyekszik a legjavát adni a maga személyiségéből és tudásából. Ez viszont általában nem elég, hogy a maximumot kihozzuk gyermekünkből.

Itt lép színre a magántanár.
Természetesen vannak kivételek, számtalan diákom volt, akinek nem volt szükségük segítségre, de ők tényleg az az unicum, kivétel, akiknek örömmel oktat a tanárember és csillogó szemmel nézi a füzetét, mert az olyan, ami azt tükrözi, hogy van miért csinálni.
És vannak kivételek, akik megelégszenek a jelenlegi teljesítményükkel, akiknek nem a továbbtanulás az elsődleges cél. Rájuk is férne segítség, korrigálás, de esetleg anyagilag, vagy más itt nem részletezendő okokból, nincs ideje, kedve tanárhoz járni. Le fognak érettségizni ők is, ez nem kérdés, és valószínűleg elégedettek is lesznek az eredményükkel.

Kell matektanár a gyermekem mellé?
Ez a szülő döntése, és ezen a szinten a tanulóé, gyereké is. A cél határozza meg, hogy mit tegyünk.