Nyomtatás
vasárnap, 06 augusztus 2017 15:02

Az ötlet

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

A LOGIKA ELJUTTAT TÉGED A-PONTBÓL B-PONTBA;
A KÉPZELET SEGÍTSÉGÉVEL ELJUTHATSZ BÁRHOVÁ! - ALBERT EINSTEIN

Nem úgy működött ez az egész ötlet, hogy leültünk Cerkával és agyaltunk. Egyáltalán nem.
Egyszer felvetettem, hogy tartsunk már egy érdekes matematikai problémákról szóló előadást, olyasmit, amilyeneket már láttunk fizikával, kémiával kapcsolatban. Erre kezdtünk el ötletelni. Egyszer, egy délután leültünk, és 2 óra alatt összeraktunk egy előadásvázlatot, feladatokkal, kellékekkel, segítőkkel. No, erre alapoztunk először.

 

Aztán persze jött, hogy a tanításunkban miképp tudnánk használni? Mi az ami átvihető az órába, mi az ami semmiképp nem, mi az ami még nem zavaró, hanem előny, és mi az amit már felesleges megtenni.
Elkezdtük keresni azokat a sarokpontokat, melyek a tanításunkban nehézséget okoznak. Mi az amit nem értenek a gyerekek? Mi az ami akadályozza őket abban, hogy elmélyüljenek a tananyagban? Miért nem tudnka eléggé koncentrálni? 
Miért félnek, s miért mondják, hogy én ezt nem tudom, pedig még fel sem tettem a kérdést!

No ez az amiért elkezdtük a projektet! Szabadítsuk fel diákjainkat a korlátaik alól, melyeket maguk, vagy a környezetük helyezett el bennük!

Megjelent: 1061 alkalommal